A Saddle Ridge-i aranyérmék – mindig le kell hajolni!


A Saddle Ridge-i történet, ha mese lenne

Nyeregtetőnek becézték azt a helyet, de még csak véletlenül sem a formája miatt. Volt valami izgalmas, nyikkanásnyi emlék a közös múltjukban, egy nyári, forró éjszaka csúcspontja, ami ehhez a bozontos kis ligethez kapcsolódott. Saddle Ridge, a nyeregtető. A Nyeregtető.

Most azonban esett. Esőköpenyeik csak combközépig értek, a lecsorgó víz bokáig átáztatta mindkettőjük nadrágját. A ruhák mindenhol tapadtak, az ösvény csúszott, a párás, hűvös levegőt úgy kellett félretolni, hogy lépni tudjanak. Alen, öreg korcs kutyájuk sem ügetett ahogy szokott – már amennyire elnyűtt izületei engedték – , csak totyogott mellettük. Lógatta az orrát, a fülét, csúszkált ő is a sárban.

A Nyeregtetőn aznap semmi izgalmas sem volt. John felnézett ugyan egy pillanatra, megnézte a régi konzervdobozt a fában, mint mindig, de még ahhoz sem volt kedve, hogy a szokásos gondolatjátékba belekezdjen. Vajon ki rakta oda azt a dobozt? Talán jelezni akart valamit vele? Vajon mennyi idő kellett, hogy így körbenője a fa? Mennyi idő alatt nő egy ilyen fa három méternyit?

Marynek egyetlen vágya volt: belekarolni Johnba, érezni, ahogy a férfi a lépteihez igazítja a lépteit és hallgatni, ahogy ropog a száraz avar a lábuk alatt. Nem a nedves avar!
Elege volt, nagyon elege volt a tocsogásból, a cseppek monoton kopogásából, a hidegből. Alen is bűzlött, mint egy ázott zokni. Mintha nem is Kaliforniában élnének, gondolta Mary, hanem Londonban.

Már elhagyták Saddle Ridge-t és ráfordultak a ház felé vezető ösvényre, mikor Mary felkiáltott.

– John! Alen lefeküdt.
– Hagyd, majd jön, ha akar – válaszolta a férfi. Vissza se nézett.
– Nem mozdul. Biztos valami baja van.
– Nincs semmi baja. Egy rigolyás öreg állat, ennyi az egész.
– Visszamegyek.

John nem tehette meg, hogy nem követi Maryt. Vissza kellett caplatnia egészen a dobozos fáig. Alen nem feküdt ugyan, de olyan féloldalasan ült, hogy messziről akárminek is nézhette volna az ember. A tompora körül kis patakokban mosta a víz a földet.

– Nézd – kiáltotta megint Mary. – Még egy doboz.
– Rozsdás és vacak és ezer éves – pillantott oda John. – Menjünk már! Alen, gyerünk!
– Teljesen kimosta a víz – folytatta az asszony. – Nézd milyen nehéz! – És nyújtotta a konzervdobozt a férjének…

A Saddle Ridge-i konzervdobozok

A Saddle Ridge-i konzervdobozok

Ezernégyszázhuszonhét darab aranyból készült dollár

2013. márciusában egy kaliforniai pár, amint saját birtokukon a kutyájukat sétáltatták, nyolc fémdobozban mintegy negyvenhárom kilogramm aranyat találtak. A lelet 1427 aranyérmét tartalmazott, melyeket – egy kivételével – Kaliforniában vertek 1847 és 1894 között.

 

Névérték ($) Mennyiség (db) Összérték ($) Össztömeg (kg)
20 1373 27460 ~42,50
10 50 500 ~ 0,70
5 4 20 ~ 0,02

  • Ha névértéken váltották volna be az érméket, körülbelül 28 000 dollárral lettek volna gazdagabbak.
  • Ha mint aranyat adták volna el, 2013 tavaszán körülbelül 1300 amerikai dollárt kérhettek volna el unciánként, mintegy 1 800 000 dollárt.
  • Az érmék azonban többszörösen is különlegesek voltak, ami sokszorosára hajtotta az árukat.

Legtöbbjük szinte érintetlen volt, tehát úgy nevezett verdei minőségben került elő. Mivel Kaliforniában egészen 1870-ig tilos volt papírpénzzel fizetni, a korabeli pénzérmék csak nagyon elhasznált állapotban maradtak fenn, ha egyáltalán. A Saddle Ridge-i leletben a kor legritkább helybéli érméit is fellelték, szinte érintetlenül.

A Saddle Ridge-i aranylelet

A Saddle Ridge-i aranylelet

Végül a házaspár az amazon.comon különleges árverés keretében értékesítette a kincset. Már a licitálások első két napján több, mint az érmék fele gazdára talált. Mára alig száz darab érhető el, amelyek közül még a legolcsóbb is háromezerötszáz dollárba kerül (ez a cikk írásakor majdnem pont egymillió forint).
John és Mary eddig összesen tizenegymillió dollárt kasszírozott. Bár inkognitóban maradtak, annyit elárultak az újságíróknak, hogy a pénzt adósságaik törlesztésére és jótékonykodásra kívánják fordítani.

Ez a lelet a legnagyobb értékű aranylelet volt, amit az Egyesült Államok területén valaha találtak. Az érméket eredeti tulajdonosuk verési idejük szerinti növekvő sorrendben rakta a dobozokba. Ennek alapján a kutatók feltételezik, hogy nem rablásból származnak, hanem valakinek a tartalékát védő “saját kis perselye” volt a rejtekhely, amit az is alátámaszt, hogy éppen abban az időben és éppen arrafelé dúlt a híres kaliforniai aranyláz.

Netes fórumokon többen kérdezték, mi lett a pléhdobozok sorsa. A pár nem vált meg tőlük: néhány szebb érmepéldánnyal együtt elrakták nehezebb időkre.

Az 1866-S No Motto Double Eagle

A kincs legértékesebbnek tartott darabja, melynek árát egymillió dollárban határozták meg, egy húszdolláros érme az 1866-os évből. A numizmatikusok 1866-S No Motto Double Eagle-nek hívják, a következők miatt:

  • 1866-ban verték
  • A verdejele “S”, azaz San Franciscoban készült
  • Nincsen rajta a szokásos “IN GOD WE TRUST” felirat, azaz a mottó hiányzik (no motto)
  • Az érme – az érmeképek alapján – a “Liberty Head Double Eagle” széria egyik darabja, azaz 20 USD a névértéke (és nem 10 USD)

Az érmét mindössze tizenkétezer példányban verték 1866-ban, és a még fellelhető példányok közül a Saddle Ridge-i a legjobb minőségű. Az NGC-től MS62-es besorolást kapott.

 

1866-S Liberty Head Double Eagle No Motto; Saddle Ridge-i lelet

1866-S Liberty Head Double Eagle No Motto; Saddle Ridge-i lelet

 

Források